A szintropikus mezőgazdaság (más néven szintropikus agrárerdészet) a regeneratív mezőgazdaság olyan rendszere, amely a bolygó újraerdősítésére összpontosít, miközben az emberiség számára élelmiszert termel.
Ezzel szemben áll az entrópia talán ismertebb jelentése, amely ennek az ellenkezője; amikor a rendszerek fokozatosan káoszba süllyednek, mint ahogyan azt a modern mezőgazdasági gyakorlatok által okozott ökológiai pusztítással láthatjuk.
A szintrópikus mezőgazdaság végső soron egy folyamatalapú rendszer, szemben a hagyományos mezőgazdasági gyakorlatban általánossá vált inputalapú rendszerrel. Célja, hogy dinamikus, gazdaságilag életképes rendszereket biztosítson, amelyek helyreállítják a talajok leromlott biológiai sokféleségét. A természet természetes szukcessziós mintáinak megértésével és utánzásával a szintrópikus mezőgazdaság célja az erdők természetes regenerálódásának utánzása, miközben harmonikusan integrálja az élelmiszerrendszereinket.
Mint ilyen, célja, hogy összehangolja élelmiszer- és anyagszükségleteinket a bolygó újraerdősítésével.
A szintrópikus rendszerek célja, hogy ne a természet ellen harcoljanak, hanem együtt dolgozzanak vele. A rendszert a svájci gazdálkodó, Ernst Götsch találta ki. A rendszert 5 évtizedes kutatásokon és megfigyeléseken alapuló multidiszciplináris megközelítéssel fejlesztették ki. A brazil Bahia területén él, ahol egy korábban szarvasmarhatartásra használt, leromlott állapotú földterületet szerzett meg, és azt buja erdővé alakította, ahol számos növényt termeszt, köztük a nagyon keresett kakaót.
Mi hozta létre a szintrópikus mezőgazdaságot?
A szintrópikus mezőgazdaság abból a felismerésből született, hogy az úgynevezett „zöld forradalom” utáni modern mezőgazdasági gyakorlatok több kárt okoznak a környezetnek, mint hasznot. A monokultúrák elterjedése riasztó mértékben degradálja a földet. Néhány éven belül a talaj egészségi állapota olyan rossz lesz, hogy a további terméshozam érdekében a gazdák szükségét érzik a vegyszeres műtrágyák, növényvédő szerek, gyomirtók és gombaölő szerek alkalmazásának.
Ez egy olyan ördögi körforgást hoz létre, amely a végtelenségig önfenntartóan folytatódik. Mivel egyre több földtulajdonos választja ezt a rendszert, és azt hiszi, hogy ez az egyetlen megoldás, a biológiai sokféleség elvész, mivel az élőhelyek elpusztulnak, a víz mérgező vegyi anyagokkal szennyeződik, és a csapadék egyre ritkábbá válik.
Az uralkodó rendszer szembefordult a természet működésével. Ahhoz, hogy helyreállítsuk az ökológiai egyensúlyt, amelyet élelmiszer-választásaink és mezőgazdasági gyakorlataink megbontottak, együtt kell működnünk a természettel, nem pedig küzdenünk vele. Erről szól a szintrópikus mezőgazdaság, amely helyreállítja az erdőket, miközben kielégíti élelmiszer- és anyagi szükségleteinket is.
A modern mezőgazdasági rendszerek a második világháború utáni idők termékei. Ezeket nevezhetjük input rendszernek. A háború utáni mezőgazdaság vezetett ahhoz, amit általában az úgynevezett „zöld forradalomnak” neveznek. Ez az állítólagos „forradalom” a növénykémia fejlődésével jött létre, amely a kémiai műtrágyák, növényvédő szerek, gombaölő szerek és gyomirtó szerek létrehozásához vezetett.
Rövid távon ez magasabb terméshozamokat eredményez, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a talaj degradációja következik, ami azt jelenti, hogy a jövőben nagyobb mennyiségű ilyen vegyszerre lesz szükség. A szántóföldeket hagyják parlagon heverni, amikor nem művelték őket, ami erózióhoz és a felső talaj gyors elvesztéséhez vezet.
A gazdák úgy érezték, hogy nincs más választásuk, mint egyre több és több vegyszert használni a termelés szinten tartása érdekében. Míg a hagyományos mezőgazdaságban a polikultúrás rendszerek, ahol sokféle terményt integráltak az állatokkal, a modern mezőgazdaság gyorsan átállt a monokultúrás rendszerekre, amelyek messze nem hasonlítanak a természetes világ működéséhez.
A vegyszerekkel terhelt monokultúrák felé való elmozdulás elvette a természet eredendő regeneráló és önfenntartó erejét a földtől és a gazdáktól. Ez az elmozdulás a szuverenitást átadta a vegyi anyagokat és az általuk forgalmazott vegyi mérgeknek ellenálló, genetikailag módosított vetőmagokat értékesítő vállalatoknak.
A szintetikus mezőgazdaság ezzel szemben azt vizsgálja, hogy a természet hogyan fejleszti magát, a saját feltételei szerint. Az erdők életciklusainak megfigyelésével megtanulhatjuk, hogyan lehet megismételni a fajok egymásutániságát, amely végül egy önfenntartó erdőhöz vezet. Visszatérünk tehát a természetes rendszerek követéséhez, és eltávolodunk a modern, vegyszerekkel terhelt monokultúrák által okozott károktól.
Szukcessziós ültetés
A szintropikus rendszer célja, hogy utánozza az erdők természetes szukcessziós növekedési módját. Célja, hogy a természetes tájakban megtalálható növekedési szakaszokon keresztül haladjon, a talajtakaró növényektől, mint például a fűfélék, a kis rétegcserjéken át a közepes és nagyobb fákig. A lombkoronát alkotó fa is az egész rendszer fölé fog nőni. Ez vezet végül az úgynevezett csúcsfához.
A szintropikus gazdálkodás célja az erdők újratelepítése, miközben emberi szükségleteinket is kielégíti. Olyan őshonos fafajokat akarunk ültetni, amelyek az adott terület erdeit alkotják. Ezeket a fákat klimax fáknak nevezzük, és ezek jelentik a rendszer csúcspontját. A területtől függően gyakran lassan növő és hosszú életű fajokról van szó.
Ezek azok a fák, amelyek átveszik a rendszer többi részének helyét, és végső soron a szintopikus agrárerdészet hosszú távú céljai. A cél a tájak visszaállítása azokhoz az erdőkhöz, amelyek korábban léteztek a tájban, mielőtt az ember elpusztította volna azokat.
Különböző éghajlatokon megvalósítható
A rendszert úgy tervezték, hogy bármilyen eltérő éghajlaton alkalmazható legyen. Ami különbözni fog, az az ültetési rendben használt növényfajok. Ami fontos, hogy olyan növényfajokat ültessen, amelyek ugyanazt a szerepet töltik be a rendszerben. Így a szintropikus rendszerek különböző éghajlatokon másként fognak kinézni, attól függően, hogy a helyi éghajlat mit tud támogatni.
Hasonlóképpen, két rendszer ugyanabban az éghajlatban nagyon különbözően nézhet ki. A lényeg az, hogy a kiválasztott növényfajok ugyanazt a szerepet töltsék be a rendszerben.
Hogyan valósítható meg egy szintrópikus rendszer?
A szintrópikus mezőgazdaság új rendszer, és jelenleg nem sok információ áll rendelkezésre arról, hogy pontosan hogyan lehet egy szintrópikus rendszert saját maga megvalósítani. Ernst Gotsch megfigyelte, hogyan fejlődnek az erdők az idők során, és milyen kölcsönösen előnyös kapcsolatok léteznek a különböző fajok és az erdő különböző rétegei között.
Ültessünk mindent egyszerre
Ideális esetben az összes növényt egyszerre szeretné a földbe ültetni. Természetesen ez a korai szakaszban sok kezelést és munkát igényel.
Ültessünk sűrűn
A szintetikus rendszerekhez nem szokott emberek számára lehetetlenül sűrűn ültetettnek tűnhetnek. Egyesek azt tanácsolják, hogy egy 80 négyzetméteres parcellához legalább 1100 magot, vágást vagy fát ültessenek. Bármilyen sűrűnek is hangzik ez a modern gyakorlatban jártas emberek számára, ez könnyen megduplázható.
Ez a sűrűség körülbelül 20-40 növényt jelenthet négyzetméterenként, ami szinte bármely más mezőgazdasági rendszerrel mérve extrémnek számít. A kisebb méretű szintetikus rendszerek gyakran választják ennek a sűrűségnek az alsó határát, mivel a magasabb sűrűségi szintek fenntartása és megvalósítása nem biztos, hogy életképes megoldás.
Észak-déli sorok ültetése
A földterület északi felén a fasorok észak-déli tengelyen helyezkednek el, ahelyett, hogy a sok más rendszerben megszokott kontúrvonal mentén haladnának. Ennek célja a napfénynek való kitettség és ezáltal a fotoszintézis maximalizálása.
Ugyanígy a szintetikus mezőgazdaság sem javasolja a kontúrvonalak mentén történő ültetést, ahogyan például a Földközi-tenger vidékén gyakran látni olajfákat. Ehelyett azt tanácsolják, hogy inkább a lejtőkön felfelé és lefelé ültessünk, mint keresztbe.
Előnyben a közvetlen vetés
A fák ültetése közvetlenül magról történjen, szemben a dugványozással vagy átültetéssel. Ennek gazdasági és gyakorlati oka egyaránt van; ahhoz, hogy a szintetikus rendszer által megkövetelt hatalmas mennyiségű fát el lehessen ültetni, a magról való ültetés a legéletképesebb megoldás.
A természetben is így történik. A közvetlen vetés azt is lehetővé teszi, hogy a legjobb genetika érvényesüljön és gyarapodjon a rendszerben. A közvetlenül magról a helyére termesztett fákról azt is feltételezik, hogy sokkal jobban teljesítenek, mint az átültetések vagy oltványok valaha is tudnának.
Ültetési kód
Az alábbiakban látható egy példa táblázat, amelyben követhető a szintropikus rendszer megvalósítása az Ön földjén. Az ötlet lényege, hogy minden ökológiai rést betöltsünk azáltal, hogy olyan növényfajokat választunk ki, amelyek kitöltik ezeket a területeket. Az Y tengely a rétegekre utal (a fizikai tér, amelyet egy növény elfoglal.) A fényigényére, a levelek méretére és alakjára, valamint a különböző növényfajok közötti kapcsolatokra is utal.
Az X-tengely arra az időre utal, amely alatt a növényfaj kifejlett korában elfoglalja a rétegeit, valamint a fizikai terét. Az itt ültetendő növényekkel kapcsolatos megfontolások közé tartozik a fajok érettségének eléréséhez szükséges idő, a betakarításig eltelt idő, a metszési igények, a virágzás, a termés, a szezonális minták és a fenntartási igények.
| Placenta 1 | Placenta 2 | Másodlagos1 | Másodlagos2 | Csúcsfák | |
| Égbetörő | |||||
| Magas | |||||
| Közepes | |||||
| Alacsony |
Egy ilyen rendszer feltérképezése az ültetés előtt lehetővé teszi, hogy lássa, hogyan illeszkednek majd az egyes növények a rendszerbe térben és időben. Az okosan megtervezett rendszer olyan lesz, hogy az egyik réteg erőteljes metszése vagy betakarítása után a másik már növekszik és készen áll arra, hogy kitöltse az éppen meghagyott helyet.
A rendszert úgy kell megtervezni, hogy ne legyenek hiányosságok; sem a fizikai térben, sem a funkció és a betakarítás szempontjából. Hogy mit helyezünk el a rendszerben, azt az az éghajlat határozza meg, amelyben élünk, valamint mi illeszkedik az adott földterülethez.
Miután kitöltötte a táblázatot, a következő lépés az, hogy feltérképezze, pontosan hova fogja az egyes növényfajokat ültetni a kertben/gazdaságban. Ezáltal biztosíthatja, hogy az összes ökológiai rést idővel betöltse, és meghatározhatja, hogy hány növényre lesz szüksége a rendszer megvalósításához.
Hogyan gondozzuk a szintropikus rendszert?
Egy szintropikus rendszer sok munkát igényel, amíg a kezdeti szakaszban van. Ha megfelelően van kialakítva, akkor egyre kevesebb figyelmet követel, amíg egy teljes értékű rendszerré érik. Az azonban, hogy a rendszer mennyi munkát igényel, attól függ, hogy pontosan mit szeretne termeszteni és betakarítani.
Azt, hogy egy adott növényfaj hol helyezkedik el az ültetési kódon belül, az határozza meg, hogy az adott növényfaj hogyan nő természetes módon az élőhelyén. Még jobb, ha az dönti el, hogyan tudja a legjobban reprodukálni ezeket a feltételeket a rendszerében. Így egyes növényfajok, amelyek az éghajlatukban jellemzően magasabb rétegű fák, nagyobb védelmet igényelhetnek ahhoz, hogy jobban teremjenek ott, ahol Ön van.
Metszés
A metszés időpontjának időzítése alapvető fontosságú a szintropikus agroerdészetben. Ez biztosítja, hogy az erdő továbbra is gyors ütemben növekedjen, és ne essen áldozatul a szeneszcenciának, a rendszer lelassulásának.
Az adott faj életciklusával összhangban végzett metszés döntő fontosságú az elöregedés kivédéséhez. Gyakran ez azt jelenti, hogy akkor kell metszeni, amikor a növény virágzásnak indul. Egynyári növények esetében ez az életciklus végét jelenti. Évelők esetében ez más növekedési mintákat indít el.
Az ebben a szakaszban végzett metszés kémiai kommunikációt okoz a talajban lévő micéliumhálózatban, ami segít felgyorsítani a rendszer szukcesszióját. A metszés hatására a fák a gyökerekből gibberellinsavat, egy növekedési hormont bocsátanak ki, amely a szomszédos fákat növekedésre készteti.
Még mindig nagyon keveset tudunk arról, hogy ez a fajta kommunikáció hogyan zajlik a növényfajok, gyökereik és micéliumhálóik között. Bár a bizonyítékok anekdotikusnak tűnnek, az biztos, hogy úgy tűnik, hogy a teljes rendszer működése szempontjából különbséget eredményez. Ez alátámasztja azt az elképzelést, hogy az erdők önmagukban is élő organizmusok, és sokkal többek, mint az egyes részei külön-külön.
Biomassza
A szintropikus farmok rengeteg energiát használnak fel, mind emberi, mind fosszilis tüzelőanyagot a biomassza szervezéséhez. Amint egy rendszer elér egy bizonyos érettségi szintet, egyes fákat 5 méteresre metszenek, amihez magasan képzett munkaerőre és gépekre van szükség.
A rendszer másik fontos jellemzője, hogy a gyomlálást a metszés, a biomassza szervezése és újraelosztása váltja fel.
Rendszer-alapú vs. input-alapú
A szintrópikus ültetvények lényege, hogy a mulcsot és a trágyát végül helyben állítják elő. Nitrogénmegkötő, feláldozható növéyfajokat helyezel el a rendszerben, amelyeke azért ültetsz, hogy táplálja a többi növényfajt, amelyekből termést akarsz betakarítani.
Ezt rendszeralapú megközelítésnek tekinthetjük, szemben a modern mezőgazdasági rendszerekben elterjedt inputalapú megközelítéssel, amely a termékenység érdekében külső vegyszerezésen alapul. A rendszeralapú megközelítés ezzel szemben arra a folyamatra összpontosít, amely elvezet minket oda, ahová el akarunk jutni. A rendszernek többé-kevésbé önfenntartónak kell lennie, miközben a biomassza és a talaj termékenységmitt fel van beállítva.
Így lehetne ezt a szintopikus mezőgazdaságot nagyobb, „ipari” léptékben méretezni és alkalmazni.
Intenzív gazdálkodás
A telepítések intenzitása és sűrűsége egy szinetropikus rendszerben megfelelő intenzitású gazdálkodást igényel, különösen a rendszer korai szakaszában. A metszés és az esetleges betakarítás idején szakképzett munkaerőre van szükség. Ez különösen fontos, mivel a rendszer a metszésből származó biomasszától függ a tápanyagellátás és a növekedés szempontjából.
A szinesztropikus gazdálkodók célja, hogy végül az összes trágyát és biomasszát a helyszínen állítsák elő, de szükség szerint talajjavítást és öntözést alkalmaznak, különösen a rendszer korai szakaszában.
Növényi közösségek/társulások
A szintropikus mezőgazdaság arról beszél, amit a permakultúrában növényi közösségeknek, mint társulásoknak neveznek. Az Ön által a rendszeréhez választott társulás azon alapul, hogy mi illik az Ön környezetéhez, és hogy bizonyos fajok milyen előnyöket tudnak nyújtani egymásnak. Ezek az előnyök olyan dolgokat foglalhatnak magukban, mint az árnyék, a támogatás, a mikroklíma és a tápanyagok.
A tápanyagokat bizonyos fák biomassza felhalmozóként történő termesztésével lehet biztosítani. Ezeket a fákat – például a nitrogénmegkötő hüvelyeseket – azért termesztik, hogy támogatást nyújtsanak a többi faj számára. Törekedjen a környezetéhez illeszkedő, gyorsan növő fajokra. Ezek a fák „áldozat” fák, és azért termesztik őket, hogy biomasszát szolgáltassanak a többi termesztett fa trágyázásához.
Szinkronizálás
A szintrópikus rendszert úgy tervezték, hogy a hosszú távú termés betakarítása után szinkronizálódjon vagy visszaálljon. Több évtized elteltével a fákat faanyaggyűjtés céljából betakaríthatják, teret hagyva az új rések kialakulásának és fejlődésének.
Ez összhangban van az erdők fejlődésével, ahol a fák rendszeresen kidőlnek, hogy helyet csináljanak az új, fiatalabb fáknak. Ennek fényében a rendszer idővel önfenntartóvá válik.
Mi a helyzet a hozamokkal?
A rendszer az erdők természetes szukcesszióját követve az ültetési rendszerben arra törekszik, hogy minden rétegben maximalizálja a fotoszintézist, és a megfelelő időben a maximális termést biztosítsa. A terméshozam (vagy betakarítás) a megfelelő növény megfelelő helyen (rétegek) és időben (szukcesszió) való elhelyezésének következménye.
Ebben a tekintetben a termés az ökoszisztémák regenerálódásának következményének tekinthető, vagy ha úgy tetszik, fordítva. A szintropikus agrárerdészet „a konszolidált élet mennyiségi és minőségi növekedése felé fejlődik” – mondja Gotsch.
Bemenetek vs. kimenetek
A szintropikus gazdálkodás elsődleges inputja a tudás, a munkaerő és a hatalmas mennyiségű növényi anyag. A gazdálkodónak egyszerre sok különböző növényfajjal kell gazdálkodnia a legkülönbözőbb időbeli és térbeli rétegekben.
Mindezen ráfordítások jutalma hosszú időszakokra kiterjedő outputok, amelyek a retek esetében már 30 naptól kezdve egészen évtizedes távlatokig (fa) terjednek.
Befejezésül
A szintrópikus mezőgazdaság a helyi ökoszisztémákban működő természetes rendszerek mély megértését igényli, azok teljes komplexitásában, hogy képes legyen azokat lemásolni. Az erdők rengeteg okból indulnak el, és emiatt a szintropikus mezőgazdaságot nehéz szabványosítani, és olyan képletet nyújt, amely a világ legkülönbözőbb helyein alkalmazható.
A szintropikus mezőgazdaságnak megvan a lehetősége arra, hogy újraerdősítse az erdőirtott területek tömegeit, amelyek az emberiség bolygón való lábnyomát fémjelzik. A biológiai sokféleség növelésével csökkentheti a további elsivatagosodás kockázatát, miközben a helyi közösségek számára stabil jövedelem mellett a jövőben is hozzáférést biztosít a helyben termelt bioélelmiszerekhez.
A rendszer fenntarthatóságát nem lehet eléggé hangsúlyozni; a szintropia lényege, hogy a rendszer az öregedés során egyre magasabb komplexitási szintre lép, miközben e folyamat során egyidejűleg hozamot is biztosít.
Forrás: happydiyhome.com
